NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY

Az Alapítvány céljai: óvodák, családi bölcsődék támogatása, munkavállalók a munkaerő piacon való sikeres részvételének oktatása, gyermek fejlesztés, támogatás.

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.)  székhelyén, 2020. január 7.-én. A kuratóriumi gyűlés 17:00 órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, Kollányi Kézi Judit Katalin FB elnök. A jegyzőkönyvet Málnai Andrea vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.    

Napirendi pontok:

1, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök köszönti a kuratórium tagot, valamint Kollányi Kézy Judit Katalin FB. elnököt.

2, Zavatyil Zsuzsanna elmondja, hogy  ebben az évben is a cl az előző évben elvégzett munka folytatása. Továbbra is azonban egyeztetés folyik az alapítókkal a megszüntetéssel kapcsolatban, így már nem biztos, hogy szükséges a kuratórium és az FB megváltoztatása. A munka folytatását még erre az évre gondolják, majd a megszűnés 2021. január 01-től következne be. Kéri a tagot és az FB-t is, hogy ennek a fényében tervezzék a munkákat, a feladatok végrehajtását.

3, Zavatyil Zsuzsanna kuratórium elnök elmondja, hogy megkapták az alapítvány 2020. évi tervezett költségvetését. Elmondja, hogy az FB elnök tájékoztatása alapján, az FB a mai napon azt elfogadta. Kérdezi a tagot, hogy van-e kérdése, nincs, kéri a költségvetés elfogadását.

4, Zavatyil Zsuzsanna elmondja, hogy az FB elnökkel egyeztetve elkészült és a tag meg is kapta az Alapítvány Számviteli politikáját, melyet az FB a mai napon elfogadott. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, nincs, kéri annak elfogadását.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az elnök asszony beszámolóját.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az alapítvány 2020. évi költségvetését.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány Számviteli politikáját, melynek hatálya 2. év

A taggyűlés befejezésének időpontja 18:00 óra

Kelt: Budapest, 2020. január 07.

Zavatyil Zsuzsanna                                      Málnai Andrea

Kuratóriumi elnök                                         Kuratóriumi tag,                                                                                      jegyzőkönyv-vezető                                

Kollányi Kézy Judit Katalin

FB. elnök

Határozat szám: 1/2020

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Alulírott, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.) székhelyén, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

kuratórium elnök                                            kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.)  székhelyén, 2020. május 20.-án. A kuratóriumi gyűlés 17:00 órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, Kollányi Kézi Judit Katalin FB elnök. A jegyzőkönyvet Málnai Andrea vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.    

Napirendi pontok:

1, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök köszönti a kuratórium tagot, valamint Kollányi Kézy Judit Katalin FB. elnököt. Elmondja, hogy köszöni nagyon, hogy a vírus veszély ellenére sikerül megtartani ezt az ülést.

2, Zavatyil Zsuzsanna elmondja, hogy elkészült az Alapítvány 2019. évi Beszámolója és közhasznúsági melléklete.

3, Zavatyil Zsuzsanna kuratórium elnök felolvassa a 2019. évre vonatkozó Elnöki beszámolót, amit már előre megküldött az FB-nek, ami azt elfogadta. A felolvasás tán kérdezi a tagot, hogy van-e kérdése, nincs, kéri annak elfogadását.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Alapítvány 2019. évi Beszámolója és közhasznúsági melléklete.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, 2019. évre vonatkozó Elnöki beszámolót.

A taggyűlés befejezésének időpontja 18:00 óra

Kelt: Budapest, 2020. május 20.

Zavatyil Zsuzsanna                                         Málnai Andrea

Kuratóriumi elnök                                          Kuratóriumi tag,                                                                                        jegyzőkönyv-vezető

Kollányi Kézy Judit Katalin

FB. elnök

Határozat szám: 2/2020

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Alulírott, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.) székhelyén, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Alapítvány 2019. évi Beszámolója és közhasznúsági melléklete.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, 2019. évre vonatkozó Elnöki beszámolót.

Kelt: Budapest, 2020. május 20.

Zavatyil Zsuzsanna                                          Málnai Andrea

kuratórium elnök                                                 kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.)  székhelyén, 2020. szeptember 04.-én. A kuratóriumi gyűlés 16:30 órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, Kollányi Kézi Judit Katalin FB elnök. A jegyzőkönyvet Málnai Andrea vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.    

Napirendi pontok:

1, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök köszönti a kuratórium tagot, valamint Kollányi Kézy Judit Katalin FB. elnököt.

2, Zavatyil Zsuzsanna elmondja, hogy rendkívül fontos a mai napi ülés azért, mert egyeztett az alapítókkal, akiknek egyértelmű szándékuk az, hogy az Alapítvány működését befejezi. Ennek okai a következők: sajnálatos volt 2017 májusától az a tény, hogy elvesztette az Alapítvány fő oktatási tevékenységét a családi napközi tanfolyamok tartását. Ígéretek ellenére sem indíthatott családi bölcsőde vezetői képzéseket hiszen a jogszabály egy képzőszerv kezébe adta a tanfolyamok lebonyolítását. A támogatók létszáma is megcsappant és egyre nehezebb újabbakat felkutatni, valamint a kialakult vírushelyzet pedig, a gazdasági nehézségek, bizonytalanság belátható időn belül nem is kedvez a céltevékenységek megvalósításának. Így alapítók és jómagam sem látom az Alapítvány tevékenységének folytatását, hiszen az alapítók céljának további megvalósítására belátható időn belül nincs reális esély. Meg kell azt is jegyezni, hogy az alapítvány már nem közhasznú. Enne alapján az alábbiakat kérték az alapítók: 1, a munkavállaló 2020. december 31.-ig foglalkoztatása, majd végkielégítéssel a munkaviszony megszüntetése -erről, ha a kuratórium elfogadja ezt a pontot, a munkavállót haladéktalanul tájékoztatni szükséges-. 2, a székhely bérleti díjának rendezése az Alapítvány megmaradó pénzeszköz állományának függvényében. Erről már volt szó a bérbeadóval, aki rugalmasan áll a bekövetkező változásokhoz. 3, a munkavállaló elsődleges feladata, hogy a megszűnéshez szükséges teendőket elvégezze. 4, a bankszámla és a könyvelés addig megmarad amíg a bíróság hivatalosan nem törli az Alapítványt. Kérdezi a jelenlévőket van-e valakinek kérdése, nincs, kéri az elhangzottak elfogadását.

3, Zavatyil Zsuzsanna elnök elmondja, hogy a munkavállaló jelezte, hogy a 2015-ben részére átadott munkáltatói kölcsönt 2020. szeptember 15.-ig visszautalja az Alapítvány részére. Javaslata, hogy kamat fizetés megállapítása ne történjen meg, tekintettel arra, hogy a munkavállaló az alapítvány, mint munkaadó felé mindig lojális és hűséges volt. Kérdezi a tagot, hogy van-e kérdése nincs, kéri az elmondottak elfogadását.

4, Zavatyil Zsuzsanna kuratórium elnök, elmondja, hogy kézhez kapta az Aranyló Napraforgó Alapítvány elnökének levelét, melyben segítséget kér, két részletben 3.000.000 -5.000.000 Ft összegekben. Tekintettel arra, hogy a 2. pont a munkavállalói kölcsön visszafizetését jelenti, mely összeg 5.000.000.-Ft így a jelenleg is rendelkezésre álló és várt pénzeszközök lehetővé teszik a támogatás odaítélését. Kérdezi a tagot, hogy van-e kérdése, nincs, az elnök kéri az elhangzottak elfogadását és a támogatás odaítélését.  

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány megszüntetsét a céljainak megvalósulása okán az alábbiakkal: 1, a munkavállaló 2020. december 31.-ig foglalkoztatása, majd végkielégítéssel a munkaviszony megszüntetése -erről, ha a kuratórium elfogadja ezt a pontot, a munkavállót haladéktalanul tájékoztatni szükséges-. 2, a székhely bérleti díjának rendezése az Alapítvány megmaradó pénzeszköz állományának függvényében. Erről már volt szó a bérbeadóval, aki rugalmasan áll a bekövetkező változásokhoz. 3, a munkavállaló elsődleges feladata, hogy a megszűnéshez szükséges teendőket elvégezze. 4, a bankszámla és a könyvelés addig megmarad amíg a bíróság hivatalosan nem törli az Alapítványt.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a munkavállaló 5.000.000.-Ft-os még 2015. évben részére megítélt munkáltatói kölcsönnek kamatmentes visszafizetését 2020. szeptember 15.-ig.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány támogatására két részletben átutalással folyósítandó -2020. szeptember 15.-ig 3.000.000.-Ft, majd további 5.000.000.-Ft. a támogatott alapítvány írásos kérelme alapján 5 munkanapon belül- támogatási összeget, és azok kifizetésének módját és idejét.

A taggyűlés befejezésének időpontja 18:00 óra

Kelt: Budapest, 2020. szeptember 04.

 Zavatyil Zsuzsanna                                                Málnai Andrea

Kuratóriumi elnök                                                    Kuratóriumi tag, jegyzőkönyv-vezető

Kollányi Kézy Judit Katalin

FB. elnök

Határozat szám: 3/2020

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Alulírott, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.) székhelyén, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány megszüntetsét a céljainak megvalósulása okán az alábbiakkal: 1, a munkavállaló 2020. december 31.-ig foglalkoztatása, majd végkielégítéssel a munkaviszony megszüntetése -erről, ha a kuratórium elfogadja ezt a pontot, a munkavállót haladéktalanul tájékoztatni szükséges-. 2, a székhely bérleti díjának rendezése az Alapítvány megmaradó pénzeszköz állományának függvényében. Erről már volt szó a bérbeadóval, aki rugalmasan áll a bekövetkező változásokhoz. 3, a munkavállaló elsődleges feladata, hogy a megszűnéshez szükséges teendőket elvégezze. 4, a bankszámla és a könyvelés addig megmarad amíg a bíróság hivatalosan nem törli az Alapítványt.

2, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a munkavállaló 5.000.000.-Ft-os még 2015. évben részére megítélt munkáltatói kölcsönnek kamatmentes visszafizetését 2020. szeptember 15.-ig.

3, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Aranyló Napraforgó Alapítvány támogatására két részletben átutalással folyósítandó -2020. szeptember 15.-ig 3.000.000.-Ft, majd további 5.000.000.-Ft. a támogatott alapítvány írásos kérelme alapján 5 munkanapon belül- támogatási összeget, és azok kifizetésének módját és idejét.

Kelt: Budapest, 2020. szeptember 04.

Zavatyil Zsuzsanna                                          Málnai Andrea

kuratórium elnök                                              kuratóriumi tag

JEGYZŐKÖNYV

Amely készült a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.)  székhelyén, 2020. december 18.-án. A kuratóriumi gyűlés 16:30 órakor megkezdődött.

A kuratórium ülésén jelen vannak Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, Kollányi Kézi Judit Katalin FB elnök. A jegyzőkönyvet Málnai Andrea vezeti. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.    

Napirendi pontok:

1, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök köszönti a kuratórium tagot, valamint Kollányi Kézy Judit Katalin FB. elnököt.

2, Zavatyil Zsuzsanna elmondja, hogy meg kell határozni az alapítvány céljait, mivel folyamatos volt az egyeztetés az alapítvány sorsáról és az alapítóknak még mindig az a szándékuk, hogy ne sznjön meg az Alapítvány, hanem folytassa a munkáját. A szándék egy j kuratórium létrehozása, új FB akként, hogy az elnök asszony változatlanul végzi feladatát. A cél megvalósításában ő már nem tud részt venni, ezért most a feladatnak azt kéri kitűzni, hogy találják meg az új FB és kuratóriumi tagokat. Elmondja, hogy már beszélt SZ.Á.-val aki hűségesen támogattta, segítette eddig is az alapítvány munkáját, és aki vállalja annak kuratóriumi elnöki pozícióját. Meg lett az is beszélve, hogy az új kuratóriumi tagok megtalálása, főleg azért mivel évekig együtt kell vele dolgoznia mindenképpen feladata illetve kérték az alapítók is a javaslatok megtételre. Kérdezi van-e valakinek kérdése, nincs, kéri az elhangzottak elfogadását.

3, Zavatyil Zsuzsanna elnök elmondja, hogy megköszöni az alapítvány munkáját, és nagyon bízik benne, hogy megmenthető lesz egy új kuratóriummal az alapítvány és még folytathatja nemes céljai tovább folytatását. Elmondja, hogy idén már nem tervez újabb ülés összehívását. Mindenkinek kellemes ünnepeket kíván.

Az Alapítvány Kuratóriuma, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Zavatyil Zsuzsanna beszámolóját az Alapítvány jövőjével kapcsolatban.

A taggyűlés befejezésének időpontja 17:15 óra

Kelt: Budapest, 2020. december 18.

Zavatyil Zsuzsanna                                               Málnai Andrea

Kuratóriumi elnök                                                    Kuratóriumi tag, jegyzőkönyv-vezető

Kollányi Kézy Judit Katalin

FB. elnök

Határozat szám: 4/2020

KURATÓRIUMI HATÁROZAT

Alulírott, Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnök, Málnai Andrea kuratóriumi tag, a NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY (cím: 1147. Budapest, Fűrész u. 13/a.) székhelyén, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, A kuratórium 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, Zavatyil Zsuzsanna beszámolóját az Alapítvány jövőjével kapcsolatban.

Kelt: Budapest, 2020. december 18.

Zavatyil Zsuzsanna                                                 Málnai Andrea

kuratórium elnök                                                    kuratóriumi tag

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 27
Heti: 222
Havi: 1 451
Össz.: 148 103

Látogatottság növelés
Oldal: Kuratóriumi jegyzőkönyv 2020.
NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - napraforgokisvirag.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »