NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY

Az Alapítvány céljai: óvodák, családi bölcsődék támogatása, munkavállalók a munkaerő piacon való sikeres részvételének oktatása, gyermek fejlesztés, támogatás.

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, a Napraforgó Kisvirág Alapítvány leendő székhelyén (1147 Budapest, Fűrész utca 13/a.). 2013. december 26.-án 16 órakor.

Az ülésen jelen vannak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna tagok.

A jegyzőkönyvet Peller Mária Magdolna vezeti.

Napirendi pontok:

1, Kollányi Kézy Judit Katalin elnök kéri jegyzőkönyvezni, hogy az FB annak ellenére tartson ülést, hogy a Fővárosi Törvényszéken a hivatalos bejegyzése még nem történt meg, ugyan akkor az Alapítvány gazdálkodása, működése és árbevételei ezt törvényi betartás szerint indokolják. Köszönetét fejezi ki, hogy az Alapítvány kuratóriuma hozzájárult a FB. jogok gyakorlásához.

2, Az Alapítvány éves munkájának áttekintése, a hozott kuratóriumi határozatok alapján.  A beszámolót Kiss Krisztina Gabriella tartja. Megállapításra került, hogy az Alapító Okirat szabálya szerint folyt az Alapítvány működése, mintegy 15 határozatban közel 32 pontot fogadott el. Megállapításra került, hogy az Alapítvány 2013. évi tevékenységét, a fontosabb eseményeket, döntéseket, gazdasági tevékenységet, átláthatóan, a törvényi és jogszabályi, valamint az Alapító Okirati szabályok szerint folytatta.

3, Gazdasági tevékenységről beszámolót Peller Mária Magdolna tartja. Megállapításra került, hogy a 2012. évben a kuratórium által elfogadott költségvetés kis korrekcióval tarható volt,  az átmenetileg rendelkezésre álló pénzeszközökkel eredményesen gazdálkodott,biztonságosan, a törvényi előírásoknak megfelelően történt a működés, a munkavállalók személyi anyaga rendben van, az Alapítványnak köztartozása nincs.

4, Javaslattétel Peller Mária Magdolna személyére, hogy az Alapítvány évközi munkájába folyamatosan betekintsen. A kuratóriummal szoros kapcsolatot tartson, egyes esetekben tanácsaival segítse annak munkáját. A megállapításairól, észrevételeiről két havonta szóban tájékoztassa az FB. elnököt. Amennyiben az Alapítvány tevékenysége során szabálytalanságot, hiányosságot állapít meg, maradéktalanul írásban jeleznie kell az FB. elnöknek, aki rendkívüli Fb. összehívását kezdeményezheti.

5, Az Alapítvány 2014. évi költségvetési tervezetének elfogadása.

6, Peller Mária Magdolna kéri határozatban rögzíteni, hogy a FB. az Alapítvány előző évre vonatkozó elnöki beszámolóját, mérleget és közhasznúsági jelentést a kuratóriumi határozatba foglalása előtt tárgyalja meg és határozatban fogadja el. Az FB. határozat megállapításait köteles a kuratórium figyelembe venni. A FB. határozatból 1 példány megküldésre kerüljön a Kuratóriumnak.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az FB. ezen ülése legitim és a Törvényszéki bejegyzésének hiánya mellett is megtartásra kerül.

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Alapító Okirat szabálya szerint folyt az Alapítvány működése, mintegy 15 határozatban közel 32 pontot fogadott el. Megállapításra került, hogy az Alapítvány 2013. évi tevékenységét, a fontosabb eseményeket, döntéseket, gazdasági tevékenységet, átláthatóan, a törvényi és jogszabályi, valamint az Alapító Okirati szabályok szerint folytatta.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy a 2012. évben a kuratórium által elfogadott költségvetés kis korrekcióval tarható volt, az átmenetileg rendelkezésre álló pénzeszközökkel eredményesen gazdálkodott, biztonságosan, a törvényi előírásoknak megfelelően történt a működés, a munkavállalók személyi anyaga rendben van, az Alapítványnak köztartozása nincs.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy Peller Mária Magdolna az Alapítvány évközi munkájába folyamatosan betekintsen. A kuratóriummal szoros kapcsolatot tartson, egyes esetekben tanácsaival segítse annak munkáját. A megállapításairól, észrevételeiről két havonta szóban tájékoztassa az FB. elnököt. Amennyiben az Alapítvány tevékenysége során szabálytalanságot, hiányosságot állapít meg, maradéktalanul írásban jelezze az FB. elnöknek, aki rendkívüli Fb. összehívását kezdeményezheti.

5, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2014. évi költségvetési tervezetét.

6, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Alapítvány előző évre vonatkozó elnöki beszámolóját, mérleget és közhasznúsági jelentést a kuratóriumi határozatba foglalása előtt tárgyalja meg és határozatban fogadja el. Az FB. határozat megállapításait köteles a kuratórium figyelembe venni. A FB. határozatból 1 példány megküldésre kerüljön a Kuratóriumnak.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 18. 30 óra.

Budapest, 2013. december 26.

Kollányi Kézy Judit Katalin     Kiss Krisztina Gabriella       Peller Mária                                                                                                     Magdolna       

FB. elnöke                                    jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve a Napraforgó Kisvirág Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 2/2013 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírottak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

FB. elnöke                                   

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, a Napraforgó Kisvirág Alapítvány leendő székhelyén (1147 Budapest, Fűrész utca 13/a.). 2014. március 28.-án 08 órakor.

Az ülésen jelen vannak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Peller Mária Magdolna vezeti.

1, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  ismerteti a kuratórium tagjai a 2013. évre vonatkozó elnöki beszámolót és kéri annak elfogadását.

3, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  ismerteti a tagokkal a 2013. évi mérleg eredményét, beszámol az Alapítvány gazdálkodásáról és kéri a mérleg és a közhasznúsági beszámoló elfogadását. Komment nem érkezett a tagok részéről.

4,  Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  kéri a tagokat, hogy vitassák meg a 2014. évre tervezett költségvetést, melyből egy példányt átad a tagoknak. Kéri, hogy ha a tagok egyetértenek vele szavazzák meg. 

5, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  kéri az FB, hogy az ülésről készülő jegyzőkönyvet és határozatot még a mai napon adják át Zavatyil Zsuzsanna kuratóriumi elnöknek.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2013. évre vonatkozó elnöki beszámolót

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2013-as évre vonatkozó mérleget és a közhasznúsági beszámolót.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2014. évi költségvetését.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 09. 30 óra.

Budapest, 2014. március 28.

Kollányi Kézy Judit Katalin         Kiss Krisztina Gabriella              Peller Mária Magdolna       FB. elnöke                                                   jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve a Napraforgó Kisvirág Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 1/2014 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírottak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2013. évre vonatkozó elnöki beszámolót

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2013-as évre vonatkozó mérleget és a közhasznúsági beszámolót.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2014. évi költségvetését.

Budapest, 2014. március 28.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella              Peller Mária Magdolna       FB. elnöke   

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, a Napraforgó Kisvirág Alapítvány leendő székhelyén (1147 Budapest, Fűrész utca 13/a.). 2014. október 01.-én 18 órakor.

Az ülésen jelen vannak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Peller Mária Magdolna vezeti.

1, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök elmondja, hogy azért hívta össze az Fb ülést, mivel annak a 2013. május 03.-án kelt Fb. Ügyrendje 4. pontjának módosítását kéri, akként, hogy a  Felügyelő Bizottság tevékenységéről szükség szerint  szóban jelentést tesz a Kuratóriumnak  akképpen, hogy a kuratóriumi ülésen részt vesz Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök.   Kéri az elmondottak elfogadását.

3, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  kéri, hogy a 2. naporindi pont megszavazása esetén, a mai napon hozott Fb. határozat egy db. eredeti példánya kerüljön csatolásra a Fb. ügyrendi dokumentumához és ne kerüljön az Fb ügyrend dokumentumában cserére.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2013. május 02.-án kelt Fb. Ügyrendje 4. pontjának módosítását, akként, hogy a  Felügyelő Bizottság tevékenységéről szükség szerint  szóban jelentést tesz a Kuratóriumnak akképpen, hogy a kuratóriumi ülésen részt vesz Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök.   

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Fb. ügyrend ezen határozat első pontban elfogadott módosítását nem kell az Fb. ügyrendjének dokumentumába bevezetni, hanem ahhoz kell csatolni, jelen  határozat egy eredeti példányát.  

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Budapest, 2014. október 01.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella              Peller Mária Magdolna       FB. elnöke                                                   jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve a Napraforgó Kisvirág Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 2/2014 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírottak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2013. május 02.-án kelt Fb. Ügyrendje 4. pontjának módosítását, akként, hogy a  Felügyelő Bizottság tevékenységéről szükség szerint  szóban jelentést tesz a Kuratóriumnak akképpen, hogy a kuratóriumi ülésen részt vesz Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök.   

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy az Fb. ügyrend ezen határozat első pontban elfogadott módosítását nem kell az Fb. ügyrendjének dokumentumába bevezetni, hanem ahhoz kell csatolni, jelen  határozat egy eredeti példányát.  

Budapest, 2014. október 01.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella              Peller Mária Magdolna       FB. elnöke                                  

Jelen jegyzőkönyvből és határozatból egy eredeti példány csatolásra kerül a 2013. május 02.-án kelt Felügyelő bizottság ügyrendje alapdokumentumhoz!

JEGYZŐKÖNYV

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, a Napraforgó Kisvirág Alapítvány leendő székhelyén (1147 Budapest, Fűrész utca 13/a.). 2015. május 29.-án 17.30  órakor.

Az ülésen jelen vannak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Peller Mária Magdolna vezeti.

Napirendi pontok:

1, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  elmondja, hogy meg lett küldve az Alapítványa 2014. évre vonatkozó elnöki beszámolója, és kéri azt elfogadni, abban az esetben ha ellenvetés nincs –nincs ellenvetés.

3, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  elmondja, hogy meg lett küldve az Alapítványa 2014. évre vonatkozó 2014-as évre vonatkozó egyszerűsített beszámolója  és  közhasznúsági melléklete, és kéri azt elfogadni, abban az esetben ha ellenvetés nincs –nincs ellenvetés.

4, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  elmondja, hogy meg lett küldve az Alapítványa 2015. évre vonatkozó költségvetése, és kéri azt elfogadni, abban az esetben ha ellenvetés nincs –nincs ellenvetés.

5, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  tájékoztatja a tagokat, hogy a 2015. évi költségvetés ismeretében, nem javasolja az Alapítványnak a támogatások megemelését, mivel nem látja egy esetleges megemelés esetén az Alapítván zavartalan anyagi működését,  kéri a tagoktól, hogy a javaslatot fogadják el.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel, a mai napon  az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2014. évre vonatkozó elnöki beszámolót

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2014-as évre vonatkozó egyszerűsített beszámolót  és  közhasznúsági mellékletet.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015. évi költségvetését.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy nem javasolja az Alapítványnak a támogatási összegek megemelését.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 00 óra.

Budapest, 2015. május 29.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella              Peller Mária Magdolna       FB. elnöke                                                   jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve a Napraforgó Kisvirág Alapítvány kuratóriumának! 

Határozat szám: 1/2015 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT 

Alulírottak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2014. évre vonatkozó elnöki beszámolót

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2014-as évre vonatkozó egyszerűsített beszámolót  és  közhasznúsági mellékletet.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015. évi költségvetését.

4, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy nem javasolja az Alapítványnak a támogatási összegek megemelését.

Budapest, 2015. május 29.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella              Peller Mária Magdolna       FB. elnöke            

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI JEGYZŐKÖNYV

Amely készült, a Napraforgó Kisvirág Alapítvány leendő székhelyén (1147 Budapest, Fűrész utca 13/a.). 2015. december 28.-án 12.30 órakor.

Az ülésen jelen vannak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Peller Mária Magdolna vezeti.

Napirendi pontok:

1, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  elmondja, hogy meg lett küldve az Alapítványa 2015. évre vonatkozó költségvetése. Kérdezi a tagokat, hogy az idő rövidsége miatt sikerült-e mindenki alaposan áttanulmányoznia. Igen a válasz. Kérdezi, hogy valakinek van-e ellenvetése, megjegyzése, észrevétele. Nincs. Kéri akkor megszavazni.

3, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  megköszön az FB egész éves munkáját.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel, a mai napon  az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2014. évre vonatkozó költségvetést.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 14. 00 óra.

Budapest, 2015. december 28.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella        

FB. elnöke     

 Peller Mária Magdolna                                                                                  jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve a Napraforgó Kisvirág Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 2/2015 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírottak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2015. évre vonatkozó költségvetést

Budapest, 2015. december 28.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella               FB. elnöke                              Peller Mária Magdolna                                    

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI (későbbiekben FB.) ÜLÉSRŐL

Amely készült, a Napraforgó Kisvirág Alapítvány leendő székhelyén (1147 Budapest, Fűrész utca 13/a.). 2016. május 27.-én 17.30  órakor.

Az ülésen jelen vannak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna tagok. A jegyzőkönyv egyben jelenléti ívként is szolgál.

A jegyzőkönyvet Peller Mária Magdolna vezeti.

Napirendi pontok:

1, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  köszönti az Fb. tagokat és megállapítja, hogy az Fb szavazat képes.

2, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  elmondja, hogy 2016. május 22.-én átvette az Aranyló Napraforgó Alapítvány kuratóriumi elnökének 2015. évre vonatkozó elnöki beszámolóját, amit eljuttatott aznap az FB. tagok részére. Kérdezi, hogy van-e valakinek véleménye, javaslata. Válasz nem érkezett, így kéri az FB. tagokat annak elfogadására.

3, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  elmondja, hogy szintén megküldte a tagoknak 2016. május 22.-én az Alapítvány meg lett küldve az Alapítványa 201-as évre vonatkozó egyszerűsített beszámolója  és  közhasznúsági melléklete, kérdezi az FB tagokat, hogy van-e valakinek ellenvéleménye, javaslata, észrevétele. A tagok jelzik, hogy nincs, így az FB. elnök kéri annak elfogadását.

4, Kollányi Kézy Judit Katalin Fb. elnök  egyetért az Alapítvány kuratóriuma által meghozott határozattal, mely szerint a kuratóriumi elnök, saját hatáskörben eljárva pénzbeni támogatást ítélhet meg, azoknak a fenntartóknak, akik be lettek vizsgálva, és megállapítást nyert, hogy támogathatók. Egyetért azzal is, hogy a támogatás csak támogatási szerződés létrehozásával oldható meg és teljesítése mind készpénzben, mind átutalással megtörténhet. Kiköti azonban, hogy csak és azoknál a fenntartóknál járhat el az elnök asszony saját hatáskörben, akiket az FB. bevizsgált, és határozatban támogathatónak minősített. Az Fb. tagok egyetértenek az FB. elnökkel.

A Felügyelő Bizottság, egyszerű többséggel, a mai napon  az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2015. évre vonatkozó elnöki beszámolót

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015.-as évre vonatkozó egyszerűsített beszámolót  és  közhasznúsági mellékletet.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy továbbra is javasolja, az elnöki hatáskörben kiosztható támogatási összegeket a kuratórium bevonása nélkül, azzal a kikötéssel, hogy minden esetben csak és kizárólag az FB. által is jóváhagyott támogatottnak és kizárólagosan támogatási szerződés létrehozásával folyósítható pénzbeli juttatás. A kifizetés azonban történhet készpénz és átutalás formájában is.

Az FB. ülés befejezésének időpontja 19. 15 óra.

Budapest, 2016. május 27.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella             FB. elnöke                                            

Peller Mária Magdolna                                                       

 jegyzőkönyvvezető

1 példány megküldve a Napraforgó Kisvirág Alapítvány kuratóriumának!

Határozat szám: 1/2016 FB

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI HATÁROZAT

Alulírottak Kollányi Kézy Judit Katalin elnök, Kiss Krisztina Gabriella, Peller Mária Magdolna Felügyelő Bizottsági tagok, egyszerű többséggel, a mai napon az alábbi határozatot hozta:

1, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, a 2015. évre vonatkozó elnöki beszámolót

2, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, az Alapítvány 2015.-as évre vonatkozó egyszerűsített beszámolót  és  közhasznúsági mellékletet.

3, Az FB. 100%-os szavazati aránnyal elfogadta, hogy továbbra is javasolja, az elnöki hatáskörben kiosztható támogatási összegeket a kuratórium bevonása nélkül, azzal a kikötéssel, hogy minden esetben csak és kizárólag az FB. által is jóváhagyott támogatottnak és kizárólagosan támogatási szerződés létrehozásával folyósítható pénzbeli juttatás. A kifizetés azonban történhet készpénz és átutalás formájában is.

Budapest, 2016. május 27.

Kollányi Kézy Judit Katalin             Kiss Krisztina Gabriella              FB. elnöke                                             FB. tag

Peller Mária Magdolna                                       

 FB. tag

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 40
Heti: 60
Havi: 688
Össz.: 148 869

Látogatottság növelés
Oldal: Felügyelő Bizottság Jegyzőkönyv, határozat
NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY - © 2008 - 2024 - napraforgokisvirag.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »